Bánhegyi Szofi

Amikor megszülettünk

Már gyermekkorában ott sorakoztunk Bánhegyi Szofi kanyargó betűi és a legépelt sorai között. Szóban nem mindig tudta elmondani mindazt, ami benne élt, ezért nekünk adta a hangját. Amikor kezébe vette a tollat, olyan világok nyíltak meg előtte, amelyeket beszéddé formálni talán sohasem lehetett volna.

Első testvérünk, egy ifjúsági regény, tizenhárom éves korában készült el, és nem sokkal később könyvként is útnak indulhatott. Lapjain egy fiatal lány lép át a mesék világába, ahol csodálatos lényekkel találkozik, különös kalandokat él át, és lassanként megérti, milyen nagy kincs az igaz barátság. Szofi ekkor még maga is nagyon fiatal volt, mégis pontosan ismerte azt a varázslatot, amely egy történet mélyén várja az olvasót.

A történetektől a versekig

Ahogy Bánhegyi Szofi nőtt, mi is változtunk vele. A mesék mellé versek érkeztek, amelyek már a kamaszkor szépségeiről, bizonytalanságairól és nehézségeiről beszéltek. Magunkban hordozzuk az iskolaváltás, az elválás és az új emberek megismerésének pillanatait. Őrizzük azokat a csendes átalakulásokat is, amikor valaki már nem egészen gyermek, de még keresi azt a felnőttet, akivé majd válni szeretne.

Szofi szinte folyamatosan alkotott, ezért hamarosan annyian lettünk, hogy újabb kötetekbe kívánkoztunk. Verseiből készült válogatása 2021-ben jelent meg, később pedig egy újabb verseskötet követett bennünket. Ezeknek a könyveknek nemcsak a sorait bízta ránk: maga szerkesztette őket, borítóikon pedig saját képei őrzik azt a látványvilágot, amelyből mi is születtünk.

Nem kizárólag alkotónk személyes változásairól mesélünk. Figyelünk arra is, mi történik körülötte és a világban. Olykor olyan események, fájdalmak vagy kérdések kerülnek sorainkba, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elhaladni. Szofi fiatal kora ellenére pontosan és érzékenyen találja meg hozzájuk a megfelelő szavakat.

Amikor hangot kapunk Szofitól

A mindennapokban alkotónk egy állandóan mosolygó maglódi fiatal, de legmélyebb gondolatai gyakran bennünk szólalnak meg igazán. Valahol a betűk és a sorok között olyan varázslat szabadul fel benne, amelyet másképp talán nem tudna megmutatni. Mi visszük tovább mindazt, amit hangosan nehéz lenne kimondania.

Amikor egyikünk könyv formájába ugrik, Szofi néha úgy érzi, mintha már nem is egészen hozzá tartoznánk. Mintha kezdettől fogva ismertük volna saját alakunkat, és csak egy íróra vártunk volna, aki segít megszületnünk.

Azért szeretnénk hangosan beszélni, hogy ne csak alkotónk érzéseit mondhassuk el. Meg szeretnénk szólalni azok helyett is, akik úgy érzik, egy egész világ rejtőzik bennük, de még nem találták meg hozzá a szavakat. Ha kinyitsz bennünket, Bánhegyi Szofi kívánsága is teljesül talán, hogy példájával megmutassa hogy a saját, eddig csendben őrzött történeted is közelebb kerül ahhoz, hogy egyszer hangot kapjon.